Miss Jane Marple

Forrás Wikipédia

Életrajza

– Ettől az öreg hölgytől kilel a hideg – jegyezte meg Sir Andrew McNeil.[...]
– Olyan szelíd... és olyan könyörtelen – tette hozzá a rendőrfőnök.[...]
– A legfélelmetesebb nő, akivel valaha is találkoztam – jelentette ki a belügyminiszter.

Miss Marple fiatalkori éveiről keveset tudni, leszámítva, az egyes regényekben előforduló apró megjegyzéseket, utalásokat. Alakja először akkor bukkan fel, amikor már 65-70 éves és aGyilkosság a paplakban című regényben nyomoz. Ebben a regényben maga Miss Marple is elismeri, hogy mások nehezen képzelhetnék el róla, hogy milyen volt „fiatal korában lófarokkal, amikor a tizedes törtekkel és az angol irodalommal küszködött”.

A Nem csalás, nem ámítás regény információiból kikövetkeztethető, hogy Jane Marple valamikor az1870-es években született. Ritkán beszél az apjáról és anyjáról, de a különböző utalásokból nyilvánvaló, hogy nagyanyjáról olyan benyomása maradt, hogy úri hölgy lehetett. Az írásokban különböző fontos események kerülnek megörökítésre. Az egyik az az esemény, amikor tizennégy éves korában Londonba látogatott Helen nénikéjével és Thomas bácsikájával, s ez idő alatt a Bertram Szállóban laktak. A második tizenhat éves korában történt, amikor Firenzében tanult egy darabig egy lánynevelő intézetben. Ekkor még azt tervezte, hogy a leprások közé megy nővérnek. Ott tartózkodásakor ismerkedett meg Carrie Louise és Ruth Martinnal, két amerikai lánnyal, akik jó barátnői lettek, és azok is maradtak sok év elteltével is. Miss Marple segített megoldani egy gyilkossági ügyet, amely Carrie Louise birtokán történt a Nem csalás, nem ámítás című regényben. Carrie Louise és Ruth Martin együtt összesen hatszor mentek férjhez, ám Miss Marple mindvégig hajadon maradt, az igazi falusi vénkisasszony klasszikus megtestesítője. Fiatal korában számos kérője akadt, ám senki nem tudta elnyerni örökre a szívét. Az is kikövetkeztethető, hogy valamikor szeretett táncolni, mint azt megjegyzi a Rejtély az Antillákon című regényben. Mivel „hosszú időn át ápolónőként dolgozott”, van némi ismerete a vegyszerekről és gyógyszerekről, ám gyakorlatilag semmit sem tudni arról, hogy mi történt fiatal kora és a detektív évei közötti időszakban. Valaha volt egy udvarlója, akit a szülei eltanácsoltak. Évekkel később újra összetalálkozott vele – igazán rettenetes ember lett belőle. Egy másik fiatalember viszont – akit a család partiképesnek talált – unalmasnak bizonyult.

Tekintve korát és múltját, Miss Marple napi tevékenységét a ház körüli teendők töltötték ki. Kedvenc időtöltése a kötögetés.Ezt a hobbiját egyúttal félrevezetésnek is szánta, miközben a tanúkat kihallgatta. Szeretett ezen kívül kertészkedni és a madarakat figyelni. Mindkét hobbi hasznosnak bizonyult a szomszédai megfigyelésekor, illetve abból a szempontból, hogy így rajta tarthatta a faluban zajló történéseken a szemét. Tevékenységeit számos betegség korlátozta. Krónikus bronchitisben és tüdőgyulladásban szenvedett, és ez utóbbiból csak azután gyógyult ki, miután követte a régi orvosa, Dr. Haydock tanácsait, aki szerint „egy jó kis szaftos gyilkosság kellene”. Egészségügyi problémái hallatán unokaöccse, Raymond West különféle dolgokkal próbálja lekötni a figyelmét, például befizet neki egy utat a Karib-tengerre, és felfogad mellé egy házvezetőnőt. Miss Marple nem szerette az egyik ápolónőjét, Miss Knight-ot. Két további emlékezetes segítője Cherry Baker és a rettenthetetlen Lucy Eylesbarrow volt.

Tipikusan viktoriánus vénkisasszony – magas, sovány, rózsás-fehéres arcú, porcelánkék szemű, hófehér hajú. Szelíden, kissé félénken viselkedik, de alapvetően hivatásos pletykafészek, nem is mindig a jóindulatú fajtából. Jellemző tulajdonsága a kíváncsiság – amit saját maga „érdeklődés”-nek nevez –, valamint szereti mások beszédét hallgatni. Igazságtisztelő és szavahihető személy, de szükség esetén meglepő hitelességgel tud hazudni. Az emberekben ritkán bízik meg, jóformán mindenkiről a legrosszabbat feltételezi, és véleménye szerint 90%-ban igaza van. Az anyjától és nagyanyjától örökölt hagyományokhoz tartja magát, melyek szerint egy igazi úrihölgy nem rémül meg és nem lepődik meg.

Saját bevallása szerint ízlése „reménytelenül ómódi”: a festészetben Mr. Alma-Tademát és Frederic Leightont csodálja. Ugyanakkor nosztalgiával emlékezik a régi, szép időkre, a hagyományos angol életmódra (mint például a kihalófélben lévő ötórai tea és a hozzátartozó vajas sütemény). Ez leginkább A Betram Szálló című regényben tűnik ki, amikor néhány napig a londoni, békebeli időkből fennmaradt patinás szállodában vendégeskedik.

Ha bűnügy történik a közelben, nem nyugszik, amíg valamilyen formában közvetlen kapcsolatba nem tud kerülni a nyomozással: kötelességtudatból,valakinek a kérésére, vagy egyszerűen csak aggodalomból. Az is előfordul, hogy a saját pénzéből is áldoz az ügy felderítésére. Többször átveszi a kezdeményezést, és csapdát állít a gyilkosnak, olykor a saját életét is kockára teszi,sőt egyszer saját kezűleg akadályoz meg egy újabb gyilkosságot. A gyilkoságok felderítésében sokat segít hosszú élettapasztalata: az egyes embereket mindig falubeli ismerőseihez hasonlítja. A megfigyelőképessége jobb az átlagosnál, és feltűnően kiválóak az asszociációs képességei. Unokaöccse szerint az agya olyan, akár egy mosogatódézsa – Miss Marple véleménye szerint azonban a „mosogatódézsára nagy szükség van a háztartásban, és voltaképpen rendkívül higiénikus használati tárgy.Több bűnügyben jó hasznát veszi a fiatal lányokkal szerzett tapasztalatainak, ugyanis a Szent Ágnes árvaház neveltjeit szokta szobalánynak betanítani, és könnyen rájön, mikor áll szemben hazugsággal.

Rokonai, ismerősei

Egyik nagybátyja, Thomas bácsi, Elyben volt kanonok, másik, szintén Thomas nevű bácsikája admirális volt.Henry nevű tréfás kedvű bácsikájának a foglalkozása nem ismert. Fanny nénikéjétől származik az a mondás, amelyet Miss Marple idősebb korában szívesen idézett: „A fiatalok azt hiszik, hogy az öregek mind ostobák; de az öregek tudják, hogy a fiatalok ostobák!” Két unokafivére, Anthony és Gordon teljesen eltérő pályát futottak be: Anthonynak minden sikerült, Gordonnak a balsiker jutott. Miss Marple távolabbi rokonságában főrendűek is akadtak, például Lady Merridew.

Miss Marple egyik unokaöccse, a „jól ismert író” Raymond West és felesége, Joan (az első felbukkanásakor még Joyce), modern művész, 1932-ban jelentek meg a Tizenhárom rejtélyben. Raymond elnéző szeretettel viseltet nagynénje iránt, akit azonban „őskori maradvány”-nak nevez.Feleségével együtt többször londoni tartózkodással, illetve utazással ajándékozzák meg Miss Marple-t, betegsége után pedig felfogadnak nagynénjüknek egy társalkodónőt, hogy ne legyen egyedül a házban.

Miss Marple-nak több keresztgyermeke van, közülük több írásban is szerepel kedvence, a Ducinak becézett Diana Harmon, a Clipping Cleghornban szolgáló tudós Julian Harmon tiszteletes felesége.

Régi jó barátja Sir Henry Clithering, a Scotland Yard nyugállományba vonult főnöke.

Háziorvosa Dr. Haydock, ugyanakkor jó barátja és szövetségese is. Ha Miss Marple megkéri, akkor éghajlatváltozást ír elő neki, hogy feltűnés nélkül tudjon közel kerülni a bűntény színhelyéhez. Ismerve betege lelkialkatát, az influenzát követő jellegzetes depresszió megelőzésére bűnügyi rejtvényfejtést javasol neki, és a gyógymód hatásosnak bizonyul.

Módszerei

– Rosszul ítéltem meg – mondta Mr. Rafiel a rá jellemző őszinteséggel. – Sohasem voltam oda az öreglányokért. Csupa pamutgomolyag és terefere. De őbenne van valami. Van szeme, van füle, és használja is.

Miss Marple nem hivatásos nyomozó. Mint azt Raymond West megjegyezte egyik barátjának: „Van, aki elköveti, van, aki belekeveredik, és van, aki rájön a nyitjára. Jane néném a harmadik kategóriába tartozik. Sir Henry Clithering a következőképpen jellemezte, amikor Craddock felügyelővel beszélgetett: „Jó, ha megjegyzi magának: egy idősebb, férjezetlen hölgy, aki csak a kötőtűinek meg a kertjének él, fejhosszal lehagy minden nyomozót. Ő pontosan tudja, hogy mi történhetett, hogy minek kellett történnie, sőt azt, hogy valójában mi is történt. Még azt is megmondhatja, hogy miért történt úgy!”

Miss Marple számos fontos előfeltétellel rendelkezett, amelyek a bűnesetek megoldásához kellettek. Korát és külsejét álcának használta, rögtön észrevette a nyilvánvaló dolgokat. Könnyű volt alábecsülni, mert totyogó, szenilis vénkisasszonynak tűnt, aki ártalmatlan kérdéseket tett fel a gyanúsítottaknak kihallgatás közben. Napi tevékenységei – a kötögetés, a kertészkedés, a bevásárlás, a teázgatás és a madarak figyelése – során fogódzkodókat keresett, kérdéseket tett föl, és meghallgatta a tanúkat. Miután elegendő tényanyaggal rendelkezett, megítélte fontosságukat, és logikusan elrendezte őket. Mindig párhuzamot állított a falujából, St. Mary Meadből ismert személyekkel, akiknek ismerte viselkedését, belső titkaikat, és ez nagyban hozzásegítette a gyilkos felderítéséhez.

Összehasonlítva Hercule Poirot-val, Agatha Christie másik híres nyomozójával számos közös tulajdonság is felfedezhető kettejük között. Mindketten idősek, egyedülállók, szorosabb családi kötelékek nélkül (Miss Marple esetében azonban ott van Raymond West, aki rajong nénikéje iránt). Munkamódszerük is szinte azonos, mindketten az emberek lélektanára alapoznak, valamint az emberi természet ismeretére a bűnűgyek felgöngyölítésénél. Miss Marple élettapasztalatának legjavát szülőfalujában, St. Mary Meadben szerezte, keveset utazott, ellentétben Poirot-val, aki tapasztalatát rendőri előéletének köszönheti, és számos bűnűgyi esetet oldott meg Anglián kívül is. Poirot népszerű detektív, az emberek hozzáfordulnak a bűnesetek megoldását kérve, Miss Marpe azonban ismeretlen, csak közeli barátai ismerik különleges képességeit, és rendszerint belecsöppen a bűnügyekbe.^[17] A két nyomozó lényeges közös tulajdonsága a motivációjuk: mindketten helytelenítik a gyilkosságot, illetve fontosnak tartják a gyilkossági ügybe belekeveredett ártatlan személyek tisztázását. Míg azonban Poirot detektívként annyira kívülálló, mint egy deus ex machina, Miss Marple a közösség egyfajta társadalmi lelkiismerete, ami néha alszik ugyan, de mindig jelen van és figyel. Egy kanadai kritika szerint míg Hercule Poirot Sherlock Holmes-ra emlékeztet, Miss Marple Maigret felügyelőhöz áll közel;ennek azonban részben ellentmond az a francia vélemény, amely szerint míg Poirot és Miss Marple az intelligenciájuk segítségével derítik fel a bűügyeket, Maigret az ösztöneire hagyatkozik.

Regények Miss Marple szereplésével

Gyilkosság a paplakban (The Murder at the Vicarage, 1930). A gyilkosság Miss Marple közvetlen szomszédságában, a házával átellenben található paplakban történik. Az áldozat a helyi békebíró, Protheroe ezredes, aki egyúttal a presbitérium oszlopos tagja is. Mivel az ezredes harcias természete miatt a faluban enyhén szólva nem népszerű, és a családi élete sem boldog, gyanúsítottban nincs hiány. Miss Marple-t először tanúként hallgatja ki a rendőrség, de utána önálló gondolataival ő az, aki sikerrel megoldja az ügyet.
Holttest a könyvtárszobában (The Body in the Library, 1942). Ez a regény is St. Mary Meadben, azaz Miss Marple saját falujában játszódik. Ezúttal Mrs. Bantry, Miss Marple barátnője kér segítséget, mivel egy fiatal lány holttestét találják a könyvtárszobájukban. Noha a rendőrség nem gyanúsítja Bantry ezredest, alattomos pletykák terjednek el róla és a falu elitje apránkánt kiközösíti. Így Miss Marple kötelességének érzi, hogy tisztázza az ügyet, hogy az ártatlanokra ne essen a gyanú árnyéka. Miután kikövetkezteti a dolgokat, a rendőrség segítségével csapdát állít a gyilkosoknak.
A láthatatlan kéz = Nem zörög a haraszt (The Moving Finger, 1943) Miss Marple-t ezúttal mint szakértőt kérik fel a többrendbeli gyilkosság kinyomozására. Az egyesek által nevetségesnek, mások által bosszantónak tartott névtelen levelek csak ködösítésül szolgálnak, azonban Miss Marple-t nem vezetik félre, mivel ő a jól bevált hasonlóságokra és sémákra támaszkodik. Segítője egy bátor fiatal lány, aki vállalja a csalétek szerepét.
Gyilkosság meghirdetve (A Murder is Announced, 1950) A cselekmény helyszíne Clipping Cleghorn, ahol Miss Marple a lelkész feleségénél vendégeskedik. Nem esik nehezére beleavatkozni a történet menetébe, hiszen a hozzá hasonló hölgyektől elvárják a kíváncsiskodást - az lenne a természetellenes ha nem kérdezősködne. Odafigyelve olyan apróságokra is, amelyek másoknak elkerüli a figyelmét – például egy szó helyesírása vagy az asztali lámpát díszítő figura – rájön az igazságra. Itt is csapdát állít a gyilkosnak, segítőtársa ezúttal az idegbeteg külföldi házvezetőnő és a gyilkos lelkiismerete.
Szemfényvesztés = Tükrökkel csinálják = Nem csalás, nem ámítás (They Do It with Mirrors, 1952). A Magyarországon három különböző címen is megjelent regényben Miss Marple egy régi iskolatársnőjénél, Carrie Louise Serrocoldnál vendégeskedik - hivatalosan azért, mert Carrie úgy tudja, hogy barátnőjének elég nehéz az anyagi helyzete, valójában azonban felébresztették a gyanúját, hogy valami nincs rendben. A világtól elzárt kastélyban, a deviáns fiatalok között, szerényen meghúzódva a háttérben Miss Marple ismét meglátja a lényeget a szemfényvesztés mögött.
Egy marék rozs (A Pocket Full of Rye, 1953). Az első áldozat, Mr. Rex Fortescue dörzsölt üzletember, akinek a világa nagyon távol áll a szelíd vidéki vénkisasszonyétól. Mégis, Miss Marple kötelességtudatból felkerekedik, hogy segítségére legyen a rendőrségnek, hiszen egyik következő áldozat, a csúnyácska és buta Gladys, az ő keze alatt tanult be szobalánynak. Miután elméleti alapon sikerül rekonstruálni az összes bűnesetet, egy tárgyi bizonyíték is kerül az elmélet igazolására.
Paddington 16.50 (4.50 from Paddington, 1957) Szokatlan módon, a regénybeli gyilkosságnak szemtanúja is van, Mrs. McGillicuddy személyében, akinek azonban senki sem akar hinni. Az egyedüli kivétel Miss Marple, aki pontosan tudja, mennyire nincs fantáziája barátnőjének, tehát saját költségére elkezdi a nyomozást. Amikor előkerül a holttest, természetesen a rendőrség is bekapcsolódik az ügybe, de a megoldás érdeme ismét Miss Marple-t illeti.
A kristálytükör meghasadt (The Mirror Crack'd from Side to Side, 1962). A csendes St. Mary Meadbe, Bantry ezredesék egykori házába világhírű filmcsillag költözik. Az ő estélyén esik össze holtan a jelentéktelen fiatalasszony, a helybeli Szent János Mentőszolgálat vezetője. Miss Marple, aki kissé idegennek érzi a megváltozott világot, a szupermarketet és az új lakótelepet, a számára ugyanolyan idegen filmes világban tévedhetetlen biztonsággal tapint rá a szereplők belső mozgatórugóira - hiszen az emberi természet mindenhol egyforma.
Rejtély az Antillákon (A Caribbean Mystery, 1964). Unokaöccse jóvoltából Miss Marple egzotikus nyaralásra indul. A kellemes környezetben meghal a mindenki által unalmas fecsegőnek tartott nyugalmazott őrnagy, és halálát mindenki természetesnek tartaná, ha Miss Marple nem figyelne fel néhány furcsa dologra. Több gyilkosság is követi az elsőt, mígnem Miss Marple és szövetségese, a dúsgazdag és nyomorék Mr. Rafiellel szövetkezve, kézre keríti a gyilkost. Miss Marple itt alkalmazza magára először a Nemezis szót, mély benyomást gyakorolva a milliomosra.
A Bertram Szálló (At Bertram's Hotel, 1965) Miss Marple Londonban időzik és feleleveníti gyermekkori emlékeit. A háború utáni Angliában a környezet alaposan megváltozott, kivéve a Bertram Szállót, ami az eltelt idő ellenére olyannak maradt meg, ahogy az idős hölgy emlékeiben élt. Azonban ez a változatlanság egyáltalán nem természetes, túl szép, hogy igaz legyen, így Miss Marple figyelni kezd. Végül megint az ő odafigyelésének köszönhető, hogy azonosítják a gyilkost.
Nemezis (Nemesis, 1971). Az egyik előző regényben megismert Mr. Rafiel végrendeletében jókora pénzösszeget hagyományoz Miss Marple-ra, azzal a feltétellel, hogy végezzen el egy feladatot. Noha Miss Marple-nak először még arra is rá kell jönnie, hogy mi a feladat, a könyv végére eleget tesz igazságosztói feladatának.
Szunnyadó gyilkosság = Takard el az arcát! (Sleeping Murder, 1940 körül írta, de 1976-ban jelent meg) Miss Marple unokaöccsénél találkozik a szintén ott vendégeskedő Gwendával. A fiatalasszony sokkot kap egy színházi előadáson, és ahogy Miss Marple gondjaiba veszi, rájönnek, hogy Gwenda gyermekkorában egy azóta is feltáratlan gyilkosság szemtanúja lehetett. Miss Marple megpróbálja lebeszélni Gwendát a további kutakodásról, de amikor nem jár sikerrel, szívvel-lélekkel segít neki a nyomozásban.
Novellák Miss Marple szereplésével
- A Tizenhárom rejtély (Thirteen Problems, 1932) című kötetben: A Kedd Esti Klub (The Tuesday Night Club); Asztarté szentélye (The Idol House of Astarte); Aranyrudak (Ingots of Gold); A vérfoltos járda (The Blood-Stained Pavement); Indíték kontra lehetőség (Motive versus Opportunity); Szent Péter hüvelykujja (The Thumb Mark of St. Peter); A kék muskátli (The Blue Geranium); A társalkodónő (The Companion); A négy gyanúsított (The Four Suspects); Karácsonyi tragédia (A Christmas Tragedy); Halálhozó gyógyfű (The Herb of Death); Rejtély a nyári lakban (The Affair at the Bungalow); Halál a patakban (Death by Drowning).
- A karácsonyi puding (The Adventure of the Christmas Puding and a Selection of Other Entrées, 1960) című kötetben: Greenshaw bolondvára (Greenshaw's Folly, 1960).
- A Gyilkosság méretre (Miss Marple's Final Cases, 1979) című kötetben: Menedék (Sanctuary); Fura tréfa (Strange Jest); Gyilkosság méretre (The Tape-Measure Murder); A házmesterné bosszúja (The Case of the Caretaker); A tökéletes szobalány (The Case of the Perfect Maid); Miss Marple mesél (Miss Marple Tells a Story).
  Fogadtatása és hatása
  
  „Odüsszeusz, Don Quijote, Faust vagy Spock, Asterix, Miss Marple – az irodalmi környezettől és ennek mindenkori értékmérő rudacskáitól függetlenül ezek az alakok központi szerepet játszanak a narratív fikcióban. Az olvasók még évek múlva is, amikor a cselekmény részleteit már rég elfelejtették, emlékeznek azokra a szereplőkre, akik hatással voltak rájuk.”
  
  Egyes kritikusi vélemények szerint Miss Marple alakjával Agatha Christie legitimizálta az olvasók érdeklődését a gyilkossági ügyek iránt: ha a jólnevelt és előkelő hölgy beavatkozhatott mások tragédiájába, akkor tökéletesen elfogadható az is, hogy az olvasó is megfigyelje ezeket. Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy Christie felfogása a nők szerepéről ellentmondásokat rejt magában: miközben egyik hősnője, Tuppance Beresford kezdeményező szellemű és független, és kalandjai a házasság és gyermekszülés után is folytatódnak, Miss Marple viszont Poirot brilliáns tuljadonságai és arroganciája mellett alulmarad. Egyes elméletek szerint ez az ellentmondás a huszadik század elejének változásban levő nézeteit tükrözi. Agatha Christie regényei és Miss Marple alakja szerencsésen találkoztak a két világháború közötti korszak olvasói igényeivel: az erőszak bemutatása „ellenőrzött, higiénikus és intellektualizált módon” történik, és a női detektív megjelenítése megfelelt a nőknek a háború során szerzett önállósodási igényének.A két világháború közötti időszakban a brit kultúrában felerősödött a nemzeti identitás hangsúlyozása, és ebbe az áramlatba nagyon jól illeszkedett Miss Marple tipikusan angol vidéki alakja.Egy elemzés rámutat, hogy a Marple-regények reneszánsza (beleértve a televízió által szerzett népszerűséget is), a Thatcher-korszak alatt következett be, amikor a miniszterelnök-asszony éppen a viktoriánus értékek megőrzését hirdette.^[12] Időtálló népszerűségére jellemző, hogy még egzegetikaitanulmányokban is megjelenik illusztrációként,^[23] de idézik a globális felmelegedésről szóló írásokban is,sőt a pletyka mint pszichológiai ésszociológiai jelenség tanulmányozására is alkalmas.
  
  Egy németországi elemzés szerint a Miss Marple-könyvek „különösen kedveltek, keresettek és piacképesek”. Míg a német kiadású Poirot-köteteket Agatha Christie képmása díszíti, a Marple-köteteken maga Miss Marple szerepel, tehát a fő vonzerőt nem a szerző, hanem a hős képviseli
- Egyéb megjelenések
  
  Miss Marple Tea Room
  Miss Marple-ról elnevezett teaház Ausztráliában
  
  1984-től kezdve a BBC rádiójátékokat készített a Miss Marple-novellákból; ezeket nagy sikerrel sugározták.1993-2001 között a BBC 4 elkészítette az összes Marple-regény rádióváltozatát June Whitfielddel a főszerepben, ezeket még 2008-2009-ben is sugározták.
  
  2004-ben egy 39 részes anime-sorozat készült Agatha Christie no Meitantei Poirot to Marple címmel, amelyben Miss Marple és Hercule Poirot egyaránt szerepelnek. Az összekötő kapocs köztük Mabel West, Miss Marple unokaöccsének, Raymond Westnek a lánya, aki Poirot asszisztense lesz.(Agatha Christie-nek viszont nem állt szándékában két híres hősét egyazon regényben szerepeltetni, noha rengeteg levelet kapott a rajongóktól, akik kérték ezt tőle. A találkozóra azonban nem került sor, és hogy miért, azt megalkotójuk így foglalta össze önéletrajzi írásában: „Biztosra veszem, ők nem élveznék ezt a találkozót: Hercule Poirot, ez a tökéletes egoista aligha örülne annak, ha szakmai dolgokban kioktatná egy vénkisasszony, és profi nyomozóként nem érezné otthon magát Miss Marple világában. Mindketten sztárok, de két különböző világban élnek és mozognak.